2009. december 1., kedd

AIDS-világnap 2009


Ma, december elsején van az AIDS világnapja, amelyet a WHO azért hozott létre, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a halálos betegség elleni védekezés fontosságára és a nemzetközi összefogás szükségességére.

Az AIDS (szerzett immunhiányos szindróma) a humán immundeficiencia vírus (HIV) által okozott halálos tünetegyüttes. Jellemzőek rá a súlyos fertőzéses és daganatos szövődmények, amelyet a HIV által okozott progresszív immunrendszer-leépülés okoz.

Az AIDS-et 1981-ben ismerték fel korábban egészséges amerikai homoszexuális férfiakban. Náluk kettő, egyébként ritka megbetegedés, a Pneumocystis jiroveci okozta tüdőgyulladás, és a Kaposi-sarcoma előfordulásának megszaporodását észlelték. Később vérzékenységben szenvedőkben, vérátömlesztésen átesett egyéneken, intravénás drogélvezőkben és azok szexuális partnereikben is kimutatták ezen betegségek megszaporodását, amelyek csak súlyosan immunhiányos állapotban jelentkeznek. 1983-ban izolálták a kórokozó vírust, amely mint kiderült, a retrovírusok közé tartozik.

A HIV világjárvány lett, ma már nincs olyan ország, amelyet ne érintene. Ma a világon mintegy 33,4 millió HIV-fertőzött él, 2007-ben 5,6 millió új fertőzés és 2,5-3,5 millió haláleset történt. Elsősorban szexuális úton terjed (homo- és heteroszexuálisok), de nem elhanyagolható az intravénás drogokat használók vérrel történő fertőződése sem. A fertőzött anyától a magzat elkaphatja a terhesség alatt, a szülés közben, és az újszülött az anyatejes táplálás során is. A vérkészítményekkel történő fertőződés a fejlett országokban bevezetett donorszűrés miatt ma már alig fordul elő. A fejlett országokban az AIDS megjelenése és halálozása meredeken csökkenni kezdett, miután 1996-ban széleskörű bevezetésre került az ún. HAART (highly active antiretroviral treatment) gyógyszeres kezelés. Az HIV fertőzés kezelhetővé vált, habár gyógyítani még nem tudják. A fertőzés megelőzésében kiemelt szerepe van a tájékoztatásnak, az óvszerhasználatnak, intravénás drogosoknál a leszoktatás és a tűcsereprogram jelenthet megelőzési lehetőséget.

Mai AIDS-el kapcsolatos posztomban néhány kedvenc anti-HIV kampánylakátot osztanék meg veletek:











Külső hivatkozások:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails
 

Idegenszövet blog © 2008. Chaotic Soul :: Converted by Randomness